Megkezdődtek a birtoklátogatások

Ötödik alkalommal került sor a Magyarország Legszebb Birtoka cím díjkiírására. A szakmai zsűri a mai napon kezdte el a nevezett birtokok látogatását, elsőként a Somos Kft. dunaföldvári birtokán.

A látogatáson Lengyel Zsolt a Pannónia Bio Zrt. kereskedelmi igazgatója, a Fiatal gazda kategória támogatójaként elmondta, hogy az agrártársadalom öregszik, ezért a fiatal korosztály bemutatását kiemelten fontosnak tartják. Mátrai Zoltán az Agrotrend Csoport tulajdonos-ügyvezetője is a fiatal gazdálkodók szerepét hangsúlyozta a házigazda Lajkó Ferenc szőlőbirtokán. A 15 hektáros csemegeszőlő ültetvényen újszerű, egyedi, intenzív termesztéstechnológiával próbálják felvenni a versenyt a nagyobb és külföldi gazdálkodókkal, mondta el a birtok tulajdonosa.

A Magyarország Legszebb Birtoka díj idei főtámogatója is a Groupama Biztosító. A biztosítótársaság képviselője Baranyi Szabolcs, a mezőgazdaságban dolgozók elismerése mellett a közvetlen kapcsolatot és a gazdákkal való hatékonyabb együtt gondolkodást emelte ki. A zsűri tagjai Hamvas Atanáz, Lipp Adrienn, Rádi László, Dudás Ervin, Sándor Ildikó, Törös Ramóna, Kiss Pál, Batta Imre, Csizmadia György, Pálmai Ottó az Év Agrárembere díj idei győztese, Ledó Ferenc, Pais István, valamint Juhász Anikó az Agrárminisztérium helyettes államtitkára aki Mátrai Zoltán kérdésére aláhúzta, hogy a gazdákkal történő személyes kapcsolat elengedhetetlen a jó agrárpolitika kialakításában, emellett az őszre várható, generációváltást elősegítő törvénycsomag kidolgozásában is.

A birtokbejárás második helyszíne Decs volt, ahol a Decsi-hegyi Finomságok Birtokot Unyi Mária tulajdonos mutatta be. A 3,5 hektáros, szörpöket és csokoládékat készítő birtokon málnát és epret, valamint fűszernövényeket is termesztenek. Unyi Mária elmondta, hogy a jövőben egy új TulipGarden kert kialakítását is tervezi. A zsűri tagja Csizmadia György a tavaszi fagyos időjárás kapcsán a gyümölcsösökben tapasztalt terméskiesésről és a szedd magad akciók sikeréről beszélt.

A folyamatosan zajló birtokbejárásokról itt az agrotrend.hu weboldalán valamint az Agrotrend facebook oldalán történő élő bejelentkezésekből tájékozódhatnak az érdeklődők.

agrotrend.hu

2021. július 13. kedd • 17:17

Folytatódnak a birtokbejárások

Ma Sombereken és Villányban folytatódott a Magyarország Legszebb Birtoka 2021-es díjkiírás országos birtokbejárása.

A bejárás második napja a Kaitz-Agro Kft. baromfifarmján folytatódott. A Kaitz-Agro Kft. tulajdonosai elmondták, jelenleg egyszerre 60 ezer baromfit nevelnek 4 istállóban, amit egy hamarosan induló beruházással szeretnének még tovább bővíteni. Kaitz László szerint az állatokkal való foglalkozás ugyan nehéz, de szép feladat. Kaitz Ákos tulajdonostárs azt is kiemelte, hogy a társadalmi felelősségvállalás is nagy szerepet játszik a cég életében. A Magyarok Kenyere Program rendszeres résztvevői, a felajánlásokat a környékbeli gazdák a sombereki telephelyre adhatják le.


A zsűri ezt követően a szántóföldi növénytermesztés kategória egyik jelöltjéhez, a sombereki Waszner Családi Gazdasághoz érkezett. Waszner Zsolt elmondta, hogy 1989-ben indult el a családi gazdaságuk működése. 300 hektáron termesztenek búzát, kukoricát és árpát, melyhez 2007-ben gabonaszárító és tároló is épült. a gabonafelvásárlást pedig egy külön erre a célra alapított kft. keretén belül végzik. Valódi családi cégként Zsolt és édesapja végzi a munka oroszlánrészét.

A nap harmadik helyszíne Villányban Günzer Tamás Pincészete volt. A borász elmondta, hogy idén pont 30 éve indult a borászi pályafutása, a kezdeti 3 hektár Palkonyán pedig mára már 70 hektáros szőlőbirtokká nőtt. Évente 700 ezer palack bort készít a Günzer Pincészet, fehér szőlőfajtái a Muscat Ottonel, a Chardonnay, Irssai Olivér, a kékszőlők közül pedig szinte az összes fajta megtalálható, a Cabernet, Merlot, a Kékfrankos. Ezek közül inkább azok a fajták kerülnek előtérbe, amik jók rosé és vörösbor készítéséhez egyaránt. A villányi borvidék leginkább a vörösborairól ismert, de egyre inkább a fehérborok is előtérbe kerülnek, mondta el Günzer Tamás. A borász azt is kiemelte, hogy a borászatok a villányi-siklósi borvidéken is együttműködnek és segítik egymást.


agrotrend.hu

021. július 14. szerda • 18:47

Újabb birtokokat jártak be ma is a Magyarország Legszebb Birtoka zsűri tagjai

Magyarország Legszebb Birtoka 2021-es díjkiírás zsűrije ma is aktívan tevékenykedett, ellátogattak a TulipGarden Balaton kertjébe Szőlősgyörökre, a látrányi Udvaros Farmer Gazdaságba és a győrújbaráti Babarczi Szőlősbirtokra.

Az ország első TulipGarden-ében, Mátrai Zoltán birtokán a tulipánok jelen pillanatban pihennek, és várják jövő tavaszi virágzásukat. Természetesen itt is nagy tiszteletben tartják a hagyományokat, a generációváltásnak már gyakorlati példáját is alkalmazzák. A gépek, a tudás, sőt még az egyetem hagyománya is apáról fiúra szállnak. Kalafatics Katalin, a TulipGarden háziasszonya beszámolt az idei évben elért sikerekről, a tulipánszedésen részt vevő vendégekről, ezen kívül jövő évi terveikről. Új helyszínre költöznek, és a virágok kínálatát is bővítik, illetve megújítják, tehát az idei 100.000 szál tulipánt, és további 30.000 szál jácintot és nárciszt túllépik, de a pontos jövő évi terveket még titok övezi. Franchise partnereiket már kiválasztották, így is folytatják a növekedést.

A Magyarország Legszebb Birtoka 2021-es díjkiírás országos birtokbejárásának 3. napján a 2. állomás az Udvaros Farmer Gazdaság Látrányon, ahol Udvaros Zoltán, a farmergazdaság tulajdonosa mutatta be az állattenyésztés területeit. A birtok állatállományának 90%-át teszi ki a sarolinok száma, illetve vannak magyar tarkák is, azonban Zoltán a környékbeli vadállomány gondozásában is részt vesz. Az állatok szeretete miatt veszi körül magát gímszarvasokkal, dámszarvasokkal, muflonokkal, összesen körülbeül 16.300 hektárnyi területen. Az elmúlt időszakban főként magyar vadászokkal tartották a kapcsolatot, illetve a környékbeli gazdákkal való együttműködést hivatásos vadászok is segítik. Említésre méltó, hogy a birtokon gyerekcsoportok és óvodás csoportok is megfordulnak, akik a gyöngytyúkokat és egyéb baromfikat is megnézhetik.

A mai nap utolsó állomása a győrújbaráti Babarczi Szőlőbirtok és Pince, hol Babarczi Zsuzsanna mutatta be tevékenységüket Ackermann Tamásnak. A családi vállalkozás a mai napig összefogással működik, az alapokat Zsuzsa szülei rakták le, a birtok – talán emiatt is – szavazással került be a családi kategória döntősei közé. 2010-ben történt a generációváltás, amikor új szemlélettel, piackutatással és piacépítéssel erősítették meg a szülőktől örökölt tradíciókat. A szőlészet 60 hektárnyi területén folyamatosan frissítik a szőlőtőkéket, hogy a magas minőségű borokat nem csupán az ország egész területén forgalmazzák, hanem a növekvő export igényeket is ki tudják szolgálni Lengyelország, Csehország és Németország felé.

agrotrend.hu

2021. július 21. szerda • 16:33

A Magyarország Legszebb Birtoka zsűrije ma is csodás helyszíneken járt

A Magyarország Legszebb Birtoka zsűritagjai a birtokbejárások hatodik napján a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének székhelyén, a Profi-Tom Zöldségtermelő Kft-nél és a Vadas-Agro Kft-nél járt.

A reggeli órákban Szentesen kezdték meg látogatásukat a zsűritagok a Délaföldi Kertészek Szövetkezetének székhelyén, ahol Fórián Zoltán, az Erste Agrárkompetencia Központ vezetője interjúvolta meg Nagypéter Sándor elnök urat.

Az idei év kimondottan erősnek lesz mondható a DélKerTÉSZ számára, ugyanis 5-7000 tonnával több terméket fognak tudni értékesíteni, ami abban is kitűnik, hogy már ezidáig is több, mint 670 millió forint összegben értékesítettek csak a telephelyen, mint az előző időszakhoz képest. Mindezek mellett egy igen nagy beruházásba is belefognak egy 10500 m2-es logisztikai komplexum megépítése kapcsán, amely magába foglalja a hűtőkapacitást, a göngyöleg tárolót, a csomagolóanyag raktárat, valamint egy 16 rámpával rendelkező komissiózó részt is.

A DélKerTÉSZ további fejlesztései kapcsán immáron nemcsak belföldre, de Európa szerte is szállítanak magyar termékeket Lengyelországba, Szlovákiába, Csehországba, Németországba és tovább terjeszkednek Románia és Bulgária irányába is.

A második alkalommal Felgyőre érkeztünk, ahol Ledó Ferenc kérte fel Dobos Ferencet, a Profi-Tom Zöldségtermelő Kft. bemutatására.

A családi vállalkozást gondosan megtervezett alapokkal indították el 2016-ban, ami a jelenlegi termálkutas technológiával a következő évre 10 hektárra bővíthető a tervek szerint. A fő kultúrájuk a paradicsom, azonban a jövőben újabb zöldségeket is terveznek termeszteni, mint például uborkát és padlizsánt.

A birtokon biológiai növényvédelmet folytatnak és minden egyes folyamat után a művelőkocsikat is lefertőtlenítik. Ugyanez vonatkozik dolgozóikra, ugyanis a higiéniára óriási figyelmet fordítanak, ruhájukat minden nap kimossák. Munkaerőben sem szenvednek hiányt, a környékbeli falvakból szívesen érkeznek dolgozni a csarnokba az emberek.

Mai harmadik helyszínünk a precíziós gazdálkodás kategóriájában jelölt Vadas-Agro Kft. volt, ahol az Agrárminisztérium képviseletében Juhász Anikó kérdezte a cég ügyvezető asszonyát Vadasné Magdolnát a birtok sajátosságairól.

A precíziós gazdálkodás összetett rendszerében tevékenykedő vállalkozás 700 hektáron gazdálkodik, szántóföldi növényeket termelnek, mint búza, kukorica, repce és napraforgó. Precíziós pályázaton is indulnak az idei évben, amit egy minden szolgáltatásával együtt értendő John Deere betakarítógépre és szintén egy John Deere erőgépre kívánnak fordítani.

A generációváltás kérdése a Vadas-Agro Kft. életében is fontos momentum, ugyanis nagyobbik lányuk egy gabonakereskedő multi cégnél gyűjtött tapasztalatait most a családi gazdaságban kívánja kamatoztatni.

A folyamatosan zajló birtokbejárásokról itt az agrotrend.hu weboldalán valamint az Agrotrend facebook oldalán történő élő bejelentkezésekből tájékozódhatnak az érdeklődők.

agrotrend.hu

2021. július 23. péntek • 08:37

A Magyarország Legszebb Birtoka díj 2017-es fődíjasát látogatta meg az idei zsűri

A Magyarország Legszebb Birtoka díjkiírás birtokbejárásainak hatodik napján Somodi Ferenc birtokát látogatta meg a szakmai zsűri. A szakmai alázatáról híres gyümölcstermesztőt a díjról és annak fontosságáról kérdeztük.

2017-ben első alkalommal kerestük Magyarország legszebb birtokát, a verseny fődíját végül a kategóriagyőzelmet is elnyerve a Kecskemét és Lajosmizse között gazdálkodó Somodi Ferenc vehette át. A gazdálkodót – aki 2018-tól a díjkiírás szakmai zsűrijének is tagja – Kiss Pál kérdezte.

Hogyan élted meg a győzelmet és e rangos díj elnyerését négy éve? Szomszédodként és szakmai szemmel is nagyon megérdemelted…

Ismeretlenként de nagy reményekkel fogadtam el a négy évvel ezelőtti nevezést és az a tény, hogy a kategóriagyőzelem mellett a fődíjat is megnyertem, életemnek és eddigi szakmai munkámnak is meghatározó sikere.

Mi változott ebben az elmúlt 4 évben?

A Magyarország Legszebb Birtoka díj elnyerése után mind a szakmai ismertségem, mind pedig a társadalmi elismertségem nagyot nőtt. Ennek próbálok megfelelni, és ehhez méltóan szeretném a további munkát végezni és a terveimet megvalósítani.

Ma már a zsűri tagja is vagy mik a tapasztalataid?

Örömmel tölt el, hogy egyre több és egyre nagyobb gazdaságokat látogathatunk meg, ebben a díjban pedig ennek nagy szerepe van, hiszen példát mutat és a fiatalokat, leendő gazdákat is meg tudja szólítani. Én a magam részéről csakis jót kaptam ettől és mindenkit szeretnék bátorítani!

A birtokod bejárata felett van egy felirat, erről beszélj nekünk…

Igen. 2011-ben épült a házunk, ennek homlokzatára került fel a felirat: Soli Deo Gloria! Sokat dolgoztam és sokan is segítettek eddigi pályafutásomban de úgy gondolom, egyedül Istené a dicsőség!

Köszönjük a vendéglátást és további sok sikert kívánok!

agrotrend.hu

Harmadik hete folytatódnak a birtoklátogatások

A Magyarország Legszebb Birtoka zsűritagjai a birtokbejárások hetedik napján az Ager-Agri 2021 Kft-nél, Bogár József gazdálkodónál és Borbás Edit őstermelőnél jártak.

A szántóföldi növénytermesztés kategória egyik döntősével, az Ager-Agri 2021 Kft. vezetőjével kezdték meg a zsűrizést a harmadik héten a birtok látogatói, ahol Kovács Bálint mutatta be a családi gazdaságot.

Kovács Bálint volt az első gazdálkodó, aki Magyarországon a precíziós gazdálkodást kezdte el alkalmazni egy amerikából behozott technológia alapján 2002-ben. 700 hektáron saját területet művel, valamint még néhány százat integrációban, amivel együttesen több, mint 1000 hektáron gazdálkodnak.

Két gyermeke már évek óta a családi gazdaságban tevékenykedik felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel, így a generációváltás ténye nem is volt kérdés a vállalkozásban. Fia a kombájnt kezeli, míg lánya a szárítóüzem precíziós technológiáját koordinálja mérnökként. A gazdaságban minden megtalálható, ami a XXI. század mezőgazdaságához szükségeltetik.

Bogár József családi gazdaságában a kérdések sora az időjárás sajátosságával kezdődött, mely talán bármely gazda számára lehetett volna aktuális. A precíziós gazdálkodás kategóriájában jelölt Bogár József a jövőben a dróntechnológiára szeretne összpontosítani, azon belül is a drónnal való permetezést kívánja alkalmazni, de egyelőre ezt a jelenleg hatályos jogszabályok még nem teszik lehetővé.

Természetesen szó esett a rövid interjú alatt a repce műveléséről, amelyet szintén különleges és innovatív technológiára támaszkodva hajt végre a gazda és az őszi kalászosok által elérhető jövőbeni elérni kívánt célokról is.

A mai birtoklátogatások utolsó helyszínének választása Agárdra, Borbás Edit őstermelő családi gazdaságára esett, ahol 80 hektáron gazdálkodik három családi gazdaság, valamint egy cég is. A szamócától kezdve a birsalmán át a datolyaszikváig tulajdonképpen minden fajta gyümölcs megtalálható náluk. A gyümölcstermesztés mellett feldolgozással is foglalkoznak, a szedés legnagyobb részét pedig Szedd magad! akciók keretein belül oldják meg.

Magas minőségű gyümölcsleveik megtalálhatóak Budapesten a Zuglói Önkormányzati Piacon is, amiket kifejezetten keresnek a vásárlók, hiszen hozzáadott cukor és tertósítószer nélkül készülnek.

A folyamatosan zajló birtokbejárásokról itt az agrotrend.hu weboldalán valamint az Agrotrend facebook oldalán történő élő bejelentkezésekből tájékozódhatnak az érdeklődők.

 

2021. július 27. kedd • 15:02

Újabb gyönyörű birtokokat tekintettünk meg

A Magyarország Legszebb Birtoka zsűritagjai a birtokbejárások nyolcadik napján a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoporttól, majd a Kabóka Kft-től jelentkeztek, végül a Varga Pincészetben jártak.

Az első helyszínen Lengyel Zsolt, a Pannonia Bio kereskedelmi igazgatója tette fel kérdéseit Csepregi Attilának, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport vezetőjének.

A cég 3100 hektáron gazdálkodik, emellett 2000 hektár teljeskörű és 3000 hektár részleges bérmunkát végez. Általános növénykultúrákkal foglalkoznak, mint a búza, a kukorica és az árpa, de étkezési napraforgó és mák is megtalálható területeiken. 850 kocás sertéstelepük is van, ahol kizárólag csak malac előállítással foglalkoznak.

Az elmúlt időszakban ők is megsínylették az időjárás okozta nehézségeket, amellyel szemben leginkább talajműveléssel és öntözéssel próbáltak védekezni, amely jelentős anyagi kihívás is volt egyben. Minden nehézséget félretéve arra buzdítják a következő generációt is, hogy válasszák a mezőgazdaság nyújtotta lehetőségeket, hiszen ez egy idő- és válságálló szakma és az élelmiszerelőállításra minden nap szükség van.

A Kabóka Kft. képviseletében Varga Balázs nyilatkozott birtokukról, amelyből megtudtuk, hogy a lovastanya mellett sertéstenyésztéssel és növénytermesztéssel is foglalkoznak. 800 hektár szántón gazdálkodnak és 4000 hízóval folytatják környezettudatosan gazdálkodásukat.

A jövőben az inputanyagok felhasználásával a lehető legjobb minőséget kívánják elérni, igénybe véve a precíziós technológiákat, amelynek szépségét és alkalmazását minden pályakezdőnek is hosszú távon ajánlják.

Mai utolsó állomásunk Badacsonyörse vezetett a Varga Pincészethez, ahol Pais István a Huminisz Kft. ügyvezetője interjúvolta meg Varga Pétert.

Varga Péter a mindennapok eseményeinek megfelelően stílusosan egy olimpiai hasonlattal kezdte meg a birtok bemutatását, mely szerint régen a mester és a tanítvány hozta el a sikert együttes erővel, ami ma már csapatokban nyilvánul meg és mindez igaz a szőlészet-borászatban rejlő szépségekre is.

A Varga Pincészet 8-10 éve van jelen neves nemzetközi borversenyeken, amelyekről az utóbbi években is több, mint 22 aranyérmet hoztak el átlagosan, az idei évben pedig már legalább 40 aranyra számítanak.

A folyamatosan zajló birtokbejárásokról itt az agrotrend.hu weboldalán valamint az Agrotrend facebook oldalán történő élő bejelentkezésekből tájékozódhatnak az érdeklődők.

agrotrend.hu

Befejeződött Magyarország Legszebb Birtokainak bejárása

A Magyarország Legszebb Birtoka zsűritagjai a birtokbejárások kilencedik napján a Huminisz Kft.-től majd a Zsankó Gazdaságtól jelentkeztek, végül Balogh Balázs birtokán jártak. Három hét leforgása alatt huszonnégy birtokot látogattak meg óriási élményekkel gazdagodva és csodás gazdaságokat megismerve.

A Magyarország Legszebb Birtoka utolsó napjának első helyszíne a szőlészet-borászat támogatójánál a Huminisz Kft.-nél volt, ahol Tóth Diána, a szeretemamezogazdasagot.hu főszerkesztője kérdezte Pais István ügyvezetőt a három hét alatt gyűjtött tapasztalatokról.

A Huminisz Kft. 10 éve van a piacon folyamatosan bővülő termékeivel. Ezen időszak alatt gyakorlatilag 99%-ban sikeresen fedte le palettáját a magyar gazdálkodók körében a kiváló minőségű és ár-érték arányú termékeivel. Ugyan az év egy szakasza lezárult, azonban az őszi munkálatokra már most készülnek, amely az egyik csúcstermékük, a K2 magas aminosavtartalmú növénykondícionáló ajánlásával biztosítják a gazdáknak a kiváló gondoskodást a jó végeredmény érdekében a szántóföldi növénykultúrák számára.

Tizenhat növényorvos, illetve agrár felsőfokú végzettséggel rendelkező kollégáik szaktanácsadással segítik az ország egész területén a gazdálkodók munkáját.

Pais István a Magyarország Legszebb Birtoka kiírása kapcsán úgy gondol vissza a birtokbejárásokar, mint erős szakmaiságok, innovációk és transzparenciák jelentek meg, amely értékek a Huminisz Kft.-ben is jelen vannak, többek között ezért is támogatják szívvel-lélekkel ezt a projektet.

Az utolsó nap második helyszínén Zalaszentlászlón kérdezte Balázsik Zsófia agrár-szaktanácsadó Zsankó Norbertet gazdaságának különlegességeiről.

A Zsankó Gazdaságban elsősorban sertés tartással és feldolgozással foglalkoznak, leginkább mangalicával, de megtalálhatóak keresztezett fajták is. A helyi gazdákkal kitűnő együttmőködésben dolgoznak, állataik takarmányainak egy részét ők, további részét pedig saját maguk állítják elő.

Minden terméküket a helyi feldolgozóban állítanak elő adalékmentesen, háziasan. Hagyományos sós eljárással tartósítanak, bükkfával füstölnek és az egész ország területére szállítanak belőle a magas minőségnek köszönhetően.

A birtokbejárások utolsó helyszíne Gyékényes volt, ahol Mátrai Zoltán az Agrotrend Csoport ügyvezetője interjúvolta meg a Balogh Balázst, aki nagy szeretettel mesélt birtokáról.

Balogh Balázsék 190 hektáron gazdálkodnak szántóföldi kultúrákkal, mint árpa, búza és kukorica. Emellett sertéstenyésztéssel is foglalkoznak, jelenleg megközelítőleg 2000 sertéssel. Az aszályos időjárás sajnos az ő gazdaságukra is negatívan volt hatással, de bízik abban, hogy a hígtrágya injektált kukorica bíztatóbb eredményeket produkál majd és jobb lesz a termésátlag.

Családi gazdaságukat hárman tartják kézben, amelyben öt New Holland traktor is nagy segítséget nyújt.

Az Agrárminisztérium pályázati felhívásának köszönhetően ők is benyújtottak két pályázatot, amellyel a sertéstelepet, illetve a preciziós gazdálkodást illetően egy korszerű New Holland kombájnnal kívánják fejleszteni gazdaságukat.

A beszélgetést követően Mátrai Zoltán a birtokbejárás résztvevőit és zsűritagjait kérdezte az elmúlt kilenc nap tapasztalatairól, akik még jelen voltak a helyszínen.

A birtokbejárások élő bejelentkezései megtekinthetőek az Agrotrend facebook oldalán.

agrotrend.hu