Skip to main content
2023 KategóriagyőzteseiMagyarország legszebb szántóföldi növénytermesztő birtoka

Magyarország Legszebb Szántóföldi Növénytermesztő Birtoka 2023-ban: Kardos Farm

By 2023.07.03.július 25th, 2023No Comments

Főtámogató

Kategóriatámogató

Kardos Csaba vagyok, a Kardos Farm Kft. ügyvezetője. 1985-ben születtem, egyetemi tanulmányaimat az akkori Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karán Gazdasági agrármérnök szakon végeztem 2004-2009 között, később elvégeztem a Debreceni Egyetemen a Növényvédelmi szakmérnök szakot is. 2013-től vagyok a gazdaságunk hivatalos ügyvezetője, de stratégiai döntések mellet a napi dolgok teendőit is édesapámmal megosztom és közösen intézzük.

A Kardos Farm, mint családi gazdaság gyökerei 1990-re nyúlnak vissza, amikor is édesapám Kardos Ferenc, felhagyva a munkahelyével, mezőgazdasági vállalkozó lett. Kezdetben saját föld nélkül, szolgáltatással foglalkozott. Már a kezdet kezdetén, mert nagyokat álmodni és új traktort és egyre nagyobb teljesítményű gépeket vásárolt. 1995-től épült az első telephely, amelyen sertéstartással foglalkozott. Körülbelül 30 kocát tartott a szaporulatával, és itt tartotta a gépeit, itt épített egy műhelyt is. Ekkoriban még pár 10 ha saját területtel rendelkezett, de környékbeli gazdáknak (akik a kárpótláson megszerzett földjüket erő és munkagép hiányában művelni nem tudták) végzett mezőgazdasági szolgáltatást. 2000 végén vásárolta meg az első, de teljesen új kombájnját, amely az Axiál Kft. által eladott első Claas kombájn volt. Ez volt az az időszak is, amikor a gazdaság nagyot gyarapodott. A 2000-es évek elején a szomszédos város területén a volt TSZ felbomlását követően, a gyengébb adottságú, rendszerint nagyon kötött, vízállásos területeket nem művelte senki, és a tulajdonosok, örömmel eladták földjeiket édesapámnak, amikor megjelent vételi szándékkal ezekre a táblákra. A környékbeli gazdák sem láttak ezekben a területekben fantáziát. Némelyik területen foltokban több éves nádas és cserjés is kialakult. Nehéz művelésű volt a Hajdúböszörményi csernozjom területekhez képest, de itt lehetett vásárolni és művelni egybefüggő 20-50 ha táblákat. Az Uniós csatlakozás idejére körülbelül 300 ha területet műveltünk saját használatban, melyből körülbelül 100-120 ha saját tulajdon volt, jellemzően a kötött Görbeházi földek, és további 300-400 ha-t műveltünk bérmunkában. Az EU-s csatlakozás során a föld értéke növekedett és egyre drágábban lehet vásárolni, területet, ha egyáltalán volt eladó föld. De a gazdaság fejlődése nem állt meg, 2006-ban jött létre a Kardos Farm Kft., mint külön jogi személy, de a családi gazdaság mivolta továbbra is megmaradt, édesapám, bátyám és én voltunk a tulajdonosai, vezetői, dolgozói is további 2 alkalmazottal, melyből egyikük az unokatestvérünk is egyben. A géppark is tovább bővült 2007-ben vásároltunk egy 330 LE-s John Deere traktort mely felváltotta az addig 160 LE-s 2 db traktort. A megnövekedett teljesítmény lehetővé tette, hogy a gazdaság területein átálljunk a szántás nélküli művelésre, így a nagyobb erőgép munkagépeit már úgy válogattuk össze. Így kultivátort, mélylazítót, gyorstárcsát vásároltunk, a vetőgépet direktvetésre alkalmassá tettük és a betakarítógépünk cseréjénél is 2006-ban fontos szempont volt, hogy nagyon jó száraprítású kukorica vágóasztallal és megnövelt teljesítményű szecskázóval legyen szerelve, hogy a szármaradvány a felszínen gyorsabban bomlásnak induljon. Néhány év után a teljes területen, még a szolgáltatással végzett területen is csak forgatás nélküli műveléssel műveltük, és műveljük azóta is. Ezek volt azok az első gépek, amelyek GPS-szel és automatakormányzással is fel voltak szerelve, azóta is minden erőgép, kombájn, vagy önjáró permetező vásárlásnál alapfelszereltség a GPS, automata kormányzás és néhány éve már a szakaszvezérlés, és egyéb precíziós szoftverek is.

2009-ben kezdtük építeni a régi telephelyünk közelében egy új zöldmező beruházással a jelenlegi telephelyünket, ahol tisztító terményszárítót, és gabonatárolókat építettünk első körben, valamint egy iroda, fűthető gépjavító műhely is helyet kapott. Ez igazán nagy előrelépés volt, hiszen ekkorra saját könyvelővel és több alkalmazottal is együtt dolgoztunk, szükséges volt egy igényes iroda, öltöző, étkezőhely, megfelelő számú parkoló, és olyan műhely, ahol fűtve, biztonságos környezetben tudunk egész évben munkát adni a dolgozóinknak. A telephelyet egy addig még szántó területként használt földből alakítottuk ki. Az építésénél a kerítés felépítése után az első lépés a fásítás volt, körbetelepítettük kőris és akác csemetékkel, amik mára szépen fel is nőttek, mint egy sövényt alkotva. Ezt a telephelyet folyamatosan fejlesztjük, az első körben épített tárolókban 5000 t terményt tudtunk tárolni, majd 2016-tól további 4000 t tárolókapacitással bővült, 2019-ben szintén egy 4000 tonnás tárolót építetünk. 2022-ben kezdtük el, és az idei évben remélhetőleg használatba veszünk további 4 silót és egy magtárt, mely összesen további 9000 t tárolásra lesz képes. A tárolóinkhoz új tisztító rendszert is építünk. Tárolóink, még a síktárolók is szellőző padozattal ellátottak. A síktárolók szellőző padozata saját fejlesztés, a piacon létezik ehhez hasonló rendszer, de az nem járható rakodógép, teherautók által, de miáltalunk fejlesztett padozat gond nélkül járható, és a szellőzés is jól működik. Valamint nem csak szellőztetni, de akár nyáron hűteni is tudunk a termény nagy teljesítményű gabona hűtővel. Így a terményeinket legtöbbször raktári gázosítás nélkül, így vegyszerek felhasználása nélkül tudjuk rovarok károsítótoktól megvédeni, és a minőség is sokkal jobb, gyakorlatilag csírásodás, penészesedés nélkül tudunk tárolni, a hűtésnek, szellőztetésnek köszönhetően.

A megnövekedett tárolókapacitás különösen fontos a jelenlegi gazdasági helyzetben is, mivel jelenleg is a hosszú tárolási időszakok miatt, sok gazdaságban kérdés, hogy hova tudja majd elhelyezni a 2023-as terményét, a bent ragadt készletek miatt. Mi eddig is rendszerint környékbeli kis gazdaságoknak végzünk betakarítás utáni szolgáltatást, a termény kezeléstől az értékesítésig. Az időközben felgyarapodott saját gazdaságunkban művelt 620 ha mellet további 400 ha végzünk teljes körű szolgáltatást, további kb. 2000 ha terményét hozzák be hozzánk a terményszárítóba-tárolóba kisebb gazdák egyenesen a földjeikről, a kombájn alól,melynek értékesítésével is minket bíznak meg.

A gazdaságunk további fontos eleme az öntözés fejlesztése. Már 2012-ben vásároltunk néhány öntöződobot, de azok nagyon munkaigényesek nem hoztak igazán nagy eredményt.2018-ban építettük az első körforgó öntözőnket, melyet 1 lineár követett 2 év múlva. 2021-ben konzorciumot hoztunk létre további 4 gazdatársunkkal ,és a tavalyi évben a konzorcium keretében 3 db modern GPS irányítású körforgót üzemeltünk be, melyet az idei évben további 3 követ, így közel 250 ha öntözését tudjuk közösen végezni modern távfelügyelettel ellátott precíz öntözőkkel. De a jelenleg is dolgozunk még további öntözhető területek kialakításán. 2 db öntözési közösséget hoztunk létre, melyben egy gazdatársammal és egyben gyerekkori barátommal összeállva közösen szeretnék még mintegy 150 ha új öntözőtelepek létrehozni, és további 100 ha már működő öntözést közösen gazdaságosabban üzemeltetni.

Az öntözés a már említett elhagyatott, vízállásos, kötött területeken tudott megvalósulni, mivel itt vannak egybefüggő nagyobb tábláink, ahol a táblák mellett felszíni víz található a csatornákban. De ezeket a területeket fel kellett javítanunk az évek során. Többszöri szerves trágya kijuttatás, zöldtrágyázás, meszezések, különféle talajbaktériumok, okszerű tápanyagkijuttatás, mely laboratóriumi talajvizsgálaton alapszik segített, és nem mellesleg a mulcshagyó és forgatás nélküli művelés. Így mára elértük talajinkon, hogy még a csapadékosabb években is alig maradnak ki vetetlen foltok, holott ez az első években volt, hogy a területek nagyobb hányada volt egyik másik területen, időben tudunk akár korai zöldborsót is vetni ezeken a területeken. És a termésátlagaink jelentősen nőttek, melyek legjobban a szélsőséges, akár száraz, akár csapadékos évjáratokban domborodnak ki igazán. Ezt igazolja az a tény is, hogy 2012-es kifejezetten száraz évben öntözetlen táblánkon, megnyertük a Magyar Kukorica Klub kukorica termésversenyt 14,8 t/ha termésátlaggal, de 2018-bna jó csapadékeloszlású évben 17,3 t/ha termésátlagot értünk el ugyanezen termésversenyen. A tavalyi extrém száraz évben öntözött körülmények között 14,2 t/ha termésátlagot igazolt le a Magyar Kukorica Klub versenybizottsága.

Jelenleg mintegy 1100 ha művelünk, melyből 620 ha saját használatban van. Ezeken a területeken főként kukoricát, búzát, napraforgót, zöldborsót, csemegekukoricát, lucernát termelünk. A terményszárító telepünk további kb. 2000 ha termését tisztítja, szárítja, tárolja és felvásárolja is kisebb gazdáktól. A tavalyi évtől kezdtünk el lótenyésztéssel foglalkozni, ezért 2 nagy értékű sportlovat vásároltunk Németországból, jelenleg még csak kezdetleges szinten, de annál nagyobb lelkesedéssel.

Mindezek működtetéséhez jelenleg édesapámmal közösen vezetjük a gazdaságot. Én az irodai ügyintézést, növényvédelmet, értékesítést és beszerzést, édesapám a mindennapi teendőkben és az öntözésben tevékenykedünk nap mint nap. Továbbá segítségünkre van 2 irodai kolléga, akik a könyvelési, és adminisztrációs feladatokat intézik, és 6 nagyon jó képességű gépkezelő kolléga, akik a telephelyen és a földeken dolgoznak.

Három kiskorú gyerekem (5, 3 és 1 évesek) is igyekszik megismerkedni a mezőgazdaság szépségeivel. Örömmel vesznek részt bármilyen munkában, remélem egyszer ők is ilyen örömüket lelik benne, mint én is!